interwordinterword web & social | Online marketing ügynökség | Veszprém

0

FIFA World Cup 2018 - rövid marketing körkép

Olvasási idő 5 perc
2018. 07. 20. péntek
A futball világbajnokság, a FIFA World Cup mindig megmozgatja az embereket, marketing szempontból pedig az egyik legmagasabb labda, amit lecsaphatnak a márkák (illetve ez esetben természetesen megengedett az is, hogy rugdossák). Az egy hónapos torna végeztével körülnéztünk, hogyan élt a foci a közösségi média és az internet adta lehetőségekkel az elmúlt hetekben, illetve milyen kampányokat sorakoztattak fel az esemény rivaldafényébe.

Az idei világbajnokság fő támogatói és partnerei a Coca-Cola, az Adidas, a Hyundai a Kia Motors-szal együtt, a Gazprom, a Qatar Airways és a Visa voltak. De ilyenkor természetesen nem csak a csúcsmárkák, hanem más, kisebb/nagyobb cégek, arculatok is az eseményhez szabják termékeiket, szolgáltatásaikat és ötletes reklámok révén kihasználják a vb nyújtotta porondot, amire ilyenkor szinte bárki felléphet. Persze nem csak a pénz, hanem az érzelmek is dominálnak ebben az időszakban, közérdekű és fontos ügyekre felhívni a figyelmet szintén jó időzítés egy nagy torna apropója. Reklámokból, kampányokból és felhívásokból szemezgettünk:

A Coca Cola nem ment a szomszédba ötletekért, több kisfilmet is kihoztak a vb kapcsán, egyszer például a maguk a termékek kapnak motivációs beszédet, mielőtt a jó cél érdekében a fogyasztók asztalán végzik.

Másodízben pedig az EA Sports’ Fifa ‘18 Journey módjából ismert játékos, Alex Hunter és egy rajongója áll a középpontban - természetesen egy virtuálisan megálmodott világban.

A Hyundai a Maroon 5-val turbózta fel a kampányát, és többek között a biztonságra is felhívta a figyelmet, itt például a gyerekzár használatára.

A Qatar Airways Nicole Scherzingerrel karöltve táncoltatta meg a világot.

A Gazprom nem csak a futballra koncertrált kampányvideójában.

A McDonald’s a kiválasztott szerencséseket egyenes az orosz gyepre repítette egy játékos mellé.

A British Airways a legendássá vált “Football’s coming home” (A foci hazatér) mondatot ragadta meg az angolok sikerein felbuzdulva, és különleges beszállókártyákat gyártott, ahol még az angol kapitány, Southgate neve is trükkös felhasználásra került. Azonban sajnos korán örültek, mert a foci nem, csak az angol válogatott tért haza végül Moszkvából.

forrás: British Airways

Az S. T. Dupont neve talán azért nem annyira ismerős, mert nem a hétköznapi bérekhez vannak szabva prémium kategóriás termékeik, de naná, hogy ők is alkottak a vb kezdetére: csak hogy az üzletembereknek legyen mivel aláfirkantani néhány szerződést.

A Louis Vuitton pedig nem adta alább, ők egyenesen a trófeának gyártottak egy lézergravírozású, titanium monogramos, természetes marhabőrből készült táskát - csak a miheztartás végett.

Végül pedig egy példa, ahol a világbajnokság nem azt a célt szolgálta, hogy minél több pénz kerüljön valakinek a zsebébe, hanem napjaink egyik legnagyobb, azonban sokszor eltitkolt és félredobott problémájára hívta fel a figyelmet az esemény kapcsán. “Ha Angliát megverik, őt is” - ezzel a szöveggel jelent meg a National Centre for Domestic Violence képe, arra a kutatási eredményre reflektálva, mely szerint 26%-kal nő a nők által elszenvedett családon belüli erőszak, ha az angol válogatottnak világbajnoki meccse van, és ha a csapat veszít is, a szám 38%-ra emelkedik…

A FIFA képviseltette magát a legnépszerűbb közösségi média portálokon is. Facebook oldaluk óránként többször is frissült a torna alatt és után is. Ontották a videós és képes tartalmakat, játékokat szerveztek és gyakran múltat idéztek egy-egy jeles nap, például korábbi futball-ikon születésnapja kapcsán. 

Jól mozgósították a közönséget, sokat kérdeztek, vagy éppen szavazásokat indítottak, ezen kívül exkluzív tartalmakat hoztak a követőknek és informatívak voltak.

Viszont apró kritikaként megemlítenénk, hogy a borítókép gyakrabban is frissülhetett volna, akár a soron következő mérkőzések menetrendjével, akár bármilyen más aktualitással - talán elviselte volna a gyakori változást, úgy, ahogyan a döntő előtti napokban tette. Július 12. előtt február végén cserélték utoljára, azaz a vb kezdetére nem kapott friss borítást a hivatalos Facebook oldal.

Az Instagram-profiljukon is visszaköszönt néhány Facebook-ról ismerős tartalom.

De nem csak másolták a tartalmat a két oldal közt, hanem éltek az alkalmazás sajátosságaival, használták a Stories funkciót és saját IGTV csatornán is mentek a tartalmak, például a horvát örömünnepről.

Ezen kívül persze a Twitter sem maradt ki, ahol a retweeteken kívül sok kép és videó visszaköszönt az előző két oldalról, ám talán a platformok különbözősége miatt, ez nem igazán volt zavaró. Meg hát ugye vb van, még a csapból is ez folyik, és kit zavar, hogy hol és milyen képet, hányszor tud újra megnézni? A legnagyobb fanokat valószínűleg a legkevésbé sem. :)

Összefoglalva tehát bőven jöttek az exkluzív tartalmak, cseppet sem panaszkodhatunk a FIFA aktivitására, kiszolgálták a közönséget.

Ha eddig kiemeltük a pozitívumokat, akkor jöjjön egy baki is, itt van például a hivatalos közvetítő, az M4 Sport, akik Facebook oldalukon tudták, hogy a borítóképet érdemes a mérkőzések miatt sűrűn cserélgetni, a megoldás viszont már nem sikerült hasonlóan jól, mint maga a felismerés…

Aztán rájöttek, hogy ebben azért jóval több van, mint egy egyszerű képernyőkép, és készült modernebb verzió is.

Az egykori sztárok pedig már a feltűnésükkel is jó reklámot csináltak az eseménynek, Iker Casillas például nagyon aktív volt a torna idején, de a másik legendás kapus, Peter Schmeichel is rendszeresen bejelentkezett. Bár tegyük hozzá, hogy szinte hivatalból jártak el, hiszen mindketten a FIFA alkalmazásában álltak a vb alatt. Ettől még viszont jó volt látni őket a helyszíneken. :)

Ismered az érzést, hogy még akkor is, ha nem szereted a focit, valamiféle izgalommal várod az elkövetkező heteket, mert tudod, hogy minden délutánt egy különleges hangulattal töltenek majd meg a mérkőzések? Nem? Az sem baj, de vb kezdetén Te is biztosan kipróbáltad a Messenger júniusi kamera-effektjét, amivel ilyen menő hajakat és fejdíszeket tudták magadnak varázsolni valamelyik nemzet színeivel.

Ezen kívül pedig a Facebook kamerájára is megérkeztek a speciális foci-effektek és filterek, például ez a büntető lövős és focilabda fejelgetős játék kimondottan üdítő szórakozás lehetett munka közben:

Természetesen idén sem maradt el a profilképek nemzeti színekkel való felturbózása, de akár Sergio Ramos-t is megkérhettük, hogy dekázzon párat a billentyűzetünkön, vagy mellettünk a parkban. 

A Snapchat segítségével pedig még a vb-trófeát is beállíthattuk a nappali közepére.

Az Instagram hozta az elmaradhatatlan #hashtag-eket, úgy mint a hivatalos  #worldcup, vagy #FIFAWorldCup, #worldcupforever, amiket a fanok betaggelhettek, hogy mindenki lássa, hol jártak és hogy örültek éppen.

A Google sem maradt le, a szokásos napi téma a Google Doodle-n ezúttal adott volt az utóbbi néhány hétben, s ha a képekre kattintottunk, akkor a vb menetrendjével találkozhattunk. 

Magyarország érdekes formában aratta le a babérokat: Budapestből Moszkva lett a világbajnokság hivatalos dalához forgatott videóklipben, Will Smith és társai a magyar fővárosban barangolva adták a vb-talp alá valót. Valószínűleg nem ez lesz a legfeledhetetlenebb muzsika a világbajnokságok történetében, de legalább mi is kivettük a részünket a jóból, és ha válogatottként nem is, de közreműködőként ott lehettünk Oroszországban.

És ha már zene, akkor kicsit körülnéztünk más országokban. Kinek így, kinek úgy ragadta meg a képzeletét és a kreativitását a futball, mi a németeket emelnénk ki: daluk annyira szürreális, hogy mindenkinek látnia és hallania kell egyszer. 

Az idei világbajnokság sem maradhatott el a jövőben minden bizonnyal ikonikussá váló mémek nélkül, ahogyan Mario Balotelli 2012-ben, az Európa-bajnokságon szolgáltatott alapanyagot a képszerkesztőknek, úgy idén Diego Maradona vívta ki maga ellen a sorsot a magánszámaival. 

A végeredményeket lehetetlen nem szeretni. :)

Viszont nem csak Maradona, hanem úgy általában a vb történései is megragadták mémgyárosok képzeletét. 

A kedvenc videónk pedig ez volt… :)

Mindent összevetve a 2018-as világbajnokság meghozta a kellő őrületet, ráugrottak a cégek, és mindenki magára szabva ki is használta az esemény marketing-értékét. Nagyképernyős tévék, ezekre folyósított hitelek, chipsek és sörök - csak, hogy néhányat említsünk, mindenki kivágta a saját szeletét ebből a tortából. Amennyiben azt gondoljuk, hogy kisebb számolgatások után azért nem sokan dőlnek be az ilyenkor jelentkező “SZENZÁCIÓS” ajánlatoknak, az egyik argentin bank esete az egyik legjobb példa a futball mindent elsöprő erejére. A BBVA Banco Frances SA nagyjából 11 millió forintnak megfelelő összeget kínált, 50%-os kamatra az Oroszországba vágyóknak - és a kampány nem is maradt siker nélkül, az első olvasatra is az évszázad rablásának tűnő ajánlatra több, mint 8500-an ugrottak rá…

A foci tehát nagyjából ugyanazt tudja, mint a karácsony és egyéb más ünnepek: bármit lenyom az emberek torkán, még csak kifejezetten ügyesnek sem kell lenni a termékeink eladásához. 
Pozitívum viszont, hogy az ilyenkor szokásos pénzhajhászás mellett azért olyan ügyek is központba kerülnek, amelyek mellett hajlamosak vagyunk csukott szemmel elmenni. Ilyen a korábban említett családon belüli erőszak kérdése, vagy az rasszizmus, ami a futballpályákon kiemelt jelentőséggel bír, és amikor különböző nációból, különböző bőrszínekkel érkező sportolók ugyanazért a célért küzdenek, rájövünk, hogy a futball tényleg több, mint egy egyszerű játék - nem csak üzleti, hanem emberi szempontból is.

Források: 
Facebook, Instagram, Twitter, Google, Messenger
https://mobile-ar.reality.news
https://sansaranepal.com
https://9gag.com
 

Gabi írta Gabi