interwordinterword web & social | Online marketing ügynökség | Veszprém

0

A PowerPoint nem, de a történetek segítik a felfogást

Olvasási idő 2 perc
2018. 07. 31. kedd
A  legtöbbben jól ismerjük, és valószínűleg már használtuk is a PowerPoint-ot, főként arra, hogy előadás formájában információt adjunk át, tájékoztassunk, beszámoljunk. Úgy tűnik azonban, hogy mégsem egy jól felépített prezentáció a legalkalmasabb arra, hogy “elkapjuk” az emberi agyat és mindent jól meg is jegyeztessünk vele, amit szeretnénk.

A téma Jeff Bezos lépése kapcsán került elő, az Amazon alapítója ugyanis megtiltotta a PowerPoint használatát a vezetői megbeszéléseken. Bezos lépése meglepőnek tűnhet, hiszen manapság az értekezletek nagy része elképzelhetetlennek tűnik prezentáció nélkül, ám a CEO egy sokkal hatékonyabb módszert eszelt ki arra, hogyan informálja a résztvevőket PPT előadás nélkül - mégis hatékonyan. Egy ősi, emberi ösztönt hívott segítségül, mely az evolúció során fejlődött ki, s melyet a mai napig előszeretettel használunk: a sztorizást. Az Amazon megbeszélésein a résztvevők már nem diákat kattintgatnak, vagy próbálják meg kiszűrni a számukra fontos információkat vázlatszerű felsorolások közül, hanem egy több oldalas, szinte történetként megkreált jegyzetből értesülnek a fontos témákról.

Ez pedig azért fontos, mert:

Az agyunk történetekre van kódolva. A tűzgyújtás megtanulása nem csak táplálkozási szempontból hozott óriási fejlődést az őskorban, de a tüzet körül ülve, egymásnak történetek mesélve az emberi kapcsolatok, és az információátadás is új szintre lépett. Neurológusok sem tagadják a tényt, mely szerint a minket körülvevő világot történetekben (rajtuk keresztül pedig képekben) dolgozzuk fel, történeteket mesélünk - akármiről is legyen szó. Az agyunk sokkal könnyebben raktároz el információkat, ha azokat sztoriként hallja és képeket, metaforákat társíthat hozzá, vizuálissá teheti, nem pedig unalmas felsorolásként találkozik vele. Egyszerűen így van “huzalozva”.

Egy másik nagyon fontos összetevő az információk jól helyezett átadásához az érzelem. Az érzelmek becsempészése racionálisnak, tárgyilagosnak vélt helyzetekbe a történelem során is jól működött: elég csak Martin Luther King, vagy John F. Kennedy beszédeire gondolni. Utóbbi az Apollo-program kapcsán tette zsebre Amerikát néhány jól irányzott mondattal, s a projekt teljes körű támogatást élvezhetett a befektetők és az állam részéről is.

Kennedy természetesen nem anekdotázva adta elő érveit a döntés mellett, de a történet lényege nagyon egyszerűen összefoglalható: az érzelmekre hatva könnyebben érjük el az agyat, mint számokat, tényeket, adatokat sorolva. Utóbbiak senkit nem inspirálnak, előbbiek azonban tudat alatt is célba találnak ott, ahol kell.

Bezos ez alapján úgy tűnik, kiválóan érti, hogy a logika és a történetmesélés, illetve az érzelmek egyvelege hogyan tehet sikeressé egy üzletet.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a PowerPoint egy elavult és rossz eszköz - korántsem. Kiváló technika, amennyiben beszámolót, előadást kell tartanunk, adatokat, grafikonokat szeretnénk szemléltetni, videókkal, képekkel támasztanánk alá mondanivalónkat. Azonban meetingek és megbeszélések során a fent szemléltetett pszichológiai elv alkalmazása sokkal hatásosabbnak bizonyulhat (és ahogy látjuk, bizonyult is), mint a jól bevált szokásokhoz való alkalmazkodás.

Forrás: www.inc.com
Gabi írta Gabi