interwordinterword web & social | Online marketing ügynökség | Veszprém

0

A NAGY SOCIAL KÓSTOLÓ - Facebook oldalak elemzése

Olvasási idő 24 perc
kezdő tipp 2019. 08. 22. csütörtök
A kutatás keretében 17 veszprémi étterem / bisztró / pizzéria Facebook oldalát elemeztük előre meghatározott szempontlista alapján, majd pontoztunk és sorrendeztünk. Fontosnak tartottuk, hogy a megfogalmazás ne legyen túl szakmai, hanem könnyen érthető és adaptálható. Először felsorakoztatjuk a szempontlistát rövid magyarázattal és pontszámmal, majd következik a Facebook oldalak kommunikációjának véleményezése a kapott pontszámmal, amelynek alapja a részletes elemzési dokumentáció. (Az elemzések 2019. július végén-augusztus elején történtek.) Lássunk is hozzá A NAGY SOCIAL KÓSTOLÓHOZ!

A NAGY SOCIAL KÓSTOLÓ - FACEBOOK OLDALAK

a szempontok

Alap szempontok (összesen: 75 pont)

Feltöltött profilkép - 5 pont
Igényesen megszerkesztett, méreteiben megfelelő, jól igazított kép. Javasolt logóról készült kreatívot feltölteni. Vagy csak a szimbólumot, vagy úgy, hogy a név is olvasható legyen rajta.

Feltöltött borítókép - 10 pont

Legyen asztali gépen és mobil nézetben is igényes, méreteiben megfelelő kép. A fotó tükrözze az étterem hangulatát, akár enteriőr, akár ételfotó. Legyen aktuális, ami azt jelenti, hogy minimum szezonálisan cserélendő, 3-4 hónapnál ne legyen régebbi.

Vélemények fül - 10 pont

Engedélyezett a vélemény írás, azokat pedig az admin kezeli valamilyen formában: reakcióval (tetszik, imádom, szomorú stb.) vagy kommenttel, legyen az pozitív vagy negatív.

Kapcsolat a követőkkel - 3 pont

A követőkkel való kapcsolat ápolása kiemelkedő szerepet játszik, ha oldalt kezelünk, ezért a kommentben érkező kérdéseket ne hagyjuk válasz nélkül, és/vagy reakció nélkül.

Our story (Rólunk) kitöltve - 2 pont

Minden helynek van egy története, ne legyünk restek megosztani azt a követőkkel. 

Fotók minősége - 5 pont

Fontos, hogy jó minőségű fotók szerepeljenek az oldalon. Természetesen nem baj, ha olykor megosztunk mobiltelefonnal készült fotókat, vagy kicsit gyengébb minőségűeket, de ha megnézzük a ‘Fotók’ lapfület, akkor jó minőséget tükrözzön, ne össze-visszaságot.

Egyedi URL megléte - 1 pont

Facebook oldal létrehozásakor nemcsak a nevünkkel lehetünk egyediek, hanem saját URL-t is beállíthatunk felhasználónév választásával. Ez a linkben a / jel után jelenik meg.

Gombok használata - 2 pont

Alapesetben a ‘Hívás’ gomb lesz beállítva, de ezen változtathatunk, és hozzáadhatunk például üzenetküldési vagy ‘Foglalás most’ gombot. Ezzel sokkal könnyebben kapcsolatba léphetnek velünk az érdeklődők.

Egyedi színvilág - 3 pont

Legyen az étterem Facebook kommunikációjának egyedi jellemző színvilága, amiről a vendégek a hírfolyam pörgetés közben is felismerik. Ezek akár lehetnek a logó színei, melyek visszaköszönnek a grafikákon/kreatívokon.

Üzenetküldési opciók - 2 pont

Lehessen egyszerűen üzenetet küldeni az oldalnak. A felugró chatablakban akár be lehet állítani a gyakran ismételt kérdéseket. A másik opció gombként az üzenetküldés. Ha mindkettőt, az a legszerencsésebb. 

Hangulatfotók jelenléte - 3 pont

Mi adhatna jobb, és hitelesebb képet egy vendéglátó egységről, mint az ott lévő hangulatfotók?! Nemcsak a használata a fontos, hanem, hogy rendszeres legyen ez a tartalom. Ez lehet díszítés, éttermi hangulat, társaság, esemény stb.

Névjegy részletes kitöltése - 10 pont

Legyen feltüntetve a telefonszám, a cím, a nyitva tartás, honlap, kategória, árfekvés, fizetési mód. Minél részletesebb, annál informatívabb.

Rendszeres tartalom - 10 pont

Fontos a figyelem folyamatos fenntartása. Ne ad hoc jelleggel történjen a posztolás, hanem legyen rendszeres és logikus. 

Kategória besorolás pontossága - 2 pont

Tükrözze jól a hely funkcióját, jellegét.

Egységes hangvétel - 5 pont

Személyesebb hangvétel kialakítása, ne legyen az oldal túlságosan tárgyilagos. Ne váltogassa a tegezést és a magázást, hanem maradjon az egyiknél. 

Étlap lapfül - 2 pont

Egyrészt időmegtakarítás, hogy nem kell áttérni a honlapra, másrészt a fiatalok javarésze már inkább itt keres rá az étteremre. Így alap az étlapot ide feltölteni és folyamatosan frissíteni, még akkor is, ha a honlapon szerepel.

Események az oldalon - 3 pont

Vannak-e hozzáadva események az oldalhoz? Akár saját, akár külsős. Sokkal könnyebb rátalálni az oldal által létrehozott eseményekre, mintha csak egy kreatívot vagy posztot szánunk neki.

Szabályos nyereményjáték - 1 pont

Ha nyereményjátékot hirdet az adott étterem, akkor azt a szabályoknak megfelelően tegye vagy sehogy. 

Válaszadás az üzenetekre - 2 pont

Fontos, hogy az üzenetek ne maradjanak válasz nélkül. Egyrészt, mert sok esetben látszik az oldalon a válaszadási arány, másrészt pedig ez is a kapcsolatok ápolására szolgáló funkció. Szintén látható, hogy milyen gyorsan válaszol az adott oldal, így a gyors reakcióra is érdemes hangsúlyt fektetni.

Videós tartalmak - 3 pont

Ezekkel a tartalmakkal még nagyobb elérés produkálható, és még közvetlenebb képet mutat a követők felé.

Hashtag használat - 3 pont

A hashtag menő. Az meg még inkább, ha saját hashtaggel tesszük egyedivé az oldalunkat, ezzel segítve a saját munkákat is, mert például a fotókat könnyebb megtalálni a keresőcímke alapján. Ha a vendégek is használják, az már csak hab a tortán.

Interakcióra buzdító posztok - 5 pont

Ezzel elősegíthető az oldalelérés növelése, és a közösségépítés. Például kommentek esetén feldobhatja a kommentelő ismerőseinek a hírfolyamában is az étterem adott posztját, a megosztásoknak pedig gondolom mondanunk sem kell milyen hatása van az oldalra.

Grafikák alkalmazása és azok minősége - 3 pont

Használnak-e grafikákat és ha igen, akkor milyen azok minősége. 

Lapfülek sorrendje, testreszabottsága - 2 pont

Kiindulásképp használd az “Éttermek és kávéházak” sablont, és ezt igazítsd kedvedre, hiszen az sem mindegy, hogy milyen sorrendben vannak a lapfülek. Legyen benne logika, a leginformatívabbak kerüljenek előre.

Stábfotók megléte - 2 pont

Személyesebb, barátibb és hitelesebb kép alakítható ki ha a vendégek látják, hogy ki készíti az adott ételt, vagy a kedvenc felszolgálójuk megjelenik az oldalon is egy fotón. Másrészt munkaerő toborzás szempontjából is hatásos lehet, és mint tudjuk manapság ez sem elhanyagolható szempont.

Jó képaláírások, helyszínmegjelölések - 1 pont

Lehetőleg a képaláírás tükrözze azt, ami a képen van, vagy inkább ne legyen semmi. A helyszínmegjelölésnél is a pontosságra kell törekedni, nem célszerű humorból mást jelölni.

MINDÖSSZESEN: 100 pont

a véleményezés

Ami kifejezetten tetszik:
Szuper, hogy vannak csodás hangulatfotók, és az ételfotók is rendszeresek és alkalomadtán videó is feltöltésre kerül. A borítókép aktualizálása nagyon pozitív. Jó, hogy a grafikák színvilága egységes, nincsenek benne amatőr mellényúlások. Események létrehozása pozitív, és az is, hogy a heti menü időben posztolva van, és tartalmaz minden fontos infót. A lapfülek használata jó, kiemelve az étlap és a hírlevél lapfület. 

Amit javaslunk:

Az oldal főként az éttermi vonalat erősíti, miközben a névjegy nem erről szól, így azt kiegészítenénk az étterem bemutatásával is, illetve több fotót posztolnánk a szobákról, wellnessről is. A kategória jelenleg Magyar étterem, aminél választható sokkal pontosabb is. A posztok szövege kapcsán javasoljuk, hogy legyen sokkal személyesebb és alakítsanak ki egy sajátos hangvételt, amelyekbe interakcióra buzdító szöveget is beletesznek. A követőkkel való kapcsolatot sokkal jobban kell ápolni. Többször maradnak megválaszolatlan kérdések. Saját hashtag használattal egyedibbé és trendibbé tehetik magukat, illetve hiányoljuk az emojikat is. Véleményekre az oldal nevében javasolt reagálni, és nem a privát profilról, odafigyelve, hogy a pozitívakra és negatívakra egyaránt érkezzen válasz, és nem ad hoc, hanem az összesre. A gombok használata összességében jó, viszont a ‘Hívás’ gombot hasznos lenne még hozzáadni. Továbbá érdemes ételfotók feltöltésekor a képaláírás használata, hogy tudja a vendég, hogy mi szerepel az adott fotón és melyik étel keltette fel az érdeklődését annyira, hogy el is látogasson az étterembe.

Pontszám: 100 / 70,5

Ami kifejezetten tetszik:

A rendszeres posztolás, és a posztok barátságos stílusa. A névjegy pontos kitöltése, és, hogy onnan is átirányít az étlap lapfülre. A gombok használata is jó, elősegítve a könnyebb kapcsolatfelvételt, pozitív még a felugró chatbox, és az abban megjelenő gyakori kérdések. Tetszik, hogy kutyabarát a hely és az erre vonatkozó poszt is, így erre a vonalra valamelyest ráerősítenénk, mert a városi kutyás csoportban már többször volt téma, hogy mely helyek kutyabarátok.

Amit javaslunk:

Egy ilyen étterem esetén sokkal profibb fotókra lenne szükség. Egyébként az rendkívül pozitív, hogy telefonnal is készülnek fotók, ráadásul rendszeresen, így ezt sem hagynánk el, de emellé ajánlott egy profi fotóbank főként az ételekről, mert növelné az oldal színvonalát. A hely atmoszférája miatt pedig javaslunk szezonálisan egy fotózást a külső-belső hangulatról is. A jelenlegi borító- és a profilkép frissítésre szorul. Bevonnánk egy grafikust egy alap készítésére a heti menühöz, illetve a saját színvilág kialakításához. A posztokba néha kérdéseket is belefűznénk, ezáltal interakcióra buzdítva a követőket. Saját hashtag használata is javasolt, mert nemcsak trendi, de egy plusz elem is a posztoknál. Az our story is kitöltésre vár, hiszen ennek a helynek története van. 

Pontszám: 100 / 63,5

Ami kifejezetten tetszik:
A rendszeres stáb és hangulat fotók, és posztok stílusa, az emoji használat éppen elegendő, nem túl sok és nem túl kevés. Nagyon jó az oldal kialakított hangneme és összességében véve a közösségi média oldal használata is. Szép és profi fotók, rendszeres posztolás, hangulatfotók megléte. Mindent tartalmaz a Facebook oldal amire szükség van. 

Amit javaslunk:
A borítókép nagyon szép, viszont javasolt szezonálisan frissíteni. Arra is érdemes odafigyelni, hogy a rendszeresség is rendszeres legyen. Sok a 4-7, vagy akár több napos kimaradások a posztolás tekintetében. A véleményeket ne hagyják reakció nélkül. Az étlap lapfülbe mindenképpen javasolt feltölteni, nem csak átirányítani a vendégeket a honlapra. Jó döntés lehet, ha használják a helyszínmegjelölés funkciót eseményekre való kitelepülésnél pl. Gourmet Fesztivál, és ha ezeket hozzá is adják az oldalhoz. Megéri kérdéseket építeni a posztok egy részébe, mert az interakció kiváltásával több ember érhető el. Ajánlott több videót feltölteni, és a nyereményjátékokat pontosan, szabályszerűen létrehozni.

Pontszám: 100 / 79,5

Ami kifejezetten tetszik:
A rendszeres posztolás, a posztok hangvétele, az emoji használat.

Összességében ügyesen használják a közösségi médiát, jó a hangnem. Közvetlen, barátságos és nem félnek humort vinni a szövegekbe. Ettől egyedibbek, és nem erőltetettek a posztok. Könnyű kapcsolatba lépni az étteremmel a social médián keresztül. Névjegyben minden szerepel, ami fontos.

Amit javaslunk:
Grafikákat nem alkalmaznak, így egyedi színvilága sincs a helynek, és hiányoznak a profi fotók, ezért érdemes a témákban jártas szakemberekkel felvenni a kapcsolatot. Az utóbbi időben elmaradtak az esemény hozzáadások, pedig lett volna mihez létrehozni/hozzáadni. Javaslunk egy imázsvideót is, bemutatva a Fricska élményt. A hashtag használat legyen rendszeres a bejegyzéseknél pl. a posztok végén, ahogy egyes esetekben alkalmazzák is. Borítóképet és profilképet érdemes aktualizálni. A vélemény lapfül hozzáadása is javasolt, mert az az elsők között van, amit a vendég megnéz. Elrejteni nem érdemes.

Pontszám: 100 / 70,5

Ami kifejezetten tetszik:
Rendszeres posztolás, az emoji használat, a hangnem, az illusztrálás. Ügyesen használják az oldalt. Annak ellenére, hogy illusztrációs képek kerülnek a napi menühöz, mutatósak a posztok, és a séma használata is megfelelő. Az is pozitív, hogy időben kikerülnek a napi menük. Könnyű kapcsolatba lépni az oldallal, és a névjegy minden fontos információt tartalmaz.

Amit javaslunk:
A profilképet úgy igazítani, hogy a logó középen legyen. A borítókép esetében nem tanácsos ennyire általánosat használni. Ha ránézünk az oldalra ezáltal túl egysíkúnak tűnik. Érdemes szezonálisan cserélni - egy gusztusos ételfotót, vagy egy remek hangulatfotót feltöltve. Javasoljuk az ételek és a stáb profi befotózását is. Mivel a hangulat egyedi, kedves a hely, jó az elhelyezkedése, ezért imázsvideó forgatása is megfontolandó, akár szezonálisan is (pl. tél-nyár). A hangulatfotók ritkák. Az értékelések esetén arra ajánlott odafigyelni, hogy ne magánemberként, hanem az oldal nevében válaszoljunk, illetve a negatív vélemény is vélemény, így azt is kezelni kell. Továbbá az eddigi poszt szövegek mellett megmaradni, de esetenként kérdést is beépíteni a szövegekbe, mert ha interakció alakul ki, több ember érhető el. A hashtag használat pozitív, azonban a választás legyen relevánsabb. A heti menü kreatívon egységes betűméret alkalmazása az ételek megnevezésénél.

Pontszám: 100 / 71

Ami kifejezetten tetszik:
A profi ételfotók gyönyörűek, úgy, ahogy az étteremről készült fotók is, tökéletesen átadják az étterem mivoltát. Tetszik a rendszeres posztolás, és a bejegyzések barátságos, vicces nyelvezete. Jó, hogy videós borítóképet használnak. Könnyű kapcsolatba lépni az oldallal. Névjegy jól kitöltött, tartalmazza a fontos infókat.

Amit javaslunk:
A borítókép esetében amellett, hogy pozitív a videó használat, mindenképpen egy kicsit profibbra cserélnénk, ami még jobban átadja a Marica atmoszféráját. Humoros kép esetén nagyon menő, hogy használják a photoshopot, azonban egy sima posztnál nem tenném, főleg, hogy az alkalmazása nem túl profi. Hiányzik az emoji használat, és pozitív lehetne egy saját hashtag választása is, mint például #maricaveszprem, amely fix eleme lehetne a posztoknak. A stáb fotók lehetnének rendszeresebbek, és a mobilfotók minőségére jobban figyelnénk. Az, hogy nem lehet véleményt írni, nem túl pozitív, hiszen az emberek ez alapján is döntenek, hová mennek el, így ha saját tapasztalatra nem tudnak támaszkodni, maradnak a vendégértékelések. Nem kell félni a negatív véleménytől, ezt egy frappáns reakcióval jól lehet kezelni. Sokkal rosszabb, ha letiltott, mert olyan mintha valamit titkolnának. A heti menü grafikája ront az oldal színvonalán, ott változtatást javasolunk, akár grafikus bevonásával. A lapfülek esetében a névjegy előrébb helyezése logikus döntés lehet. Az étlap lapfülbe javasolt feltölteni az étlapot, mert a vendégek nagy része itt akarja először átböngészi azt.

Pontszám: 100 / 66

Ami kifejezetten tetszik:
A névjegy kitöltés, és hogy lehet véleményt írni. A régi fotók jók. A posztok hangvétele egységes.

Amit javaslunk:
Nem kezelik rendszeresen. Évente túl ritkán, kb 1-3 alkalommal posztolnak. Ez nem elég. Teljesen amatőr, és elhanyagolt a használat. A legjobb tippünk az az, hogy álljanak neki posztolni legalább heti 1-2x. Ételről, hangulatról, akciókról, véleményről, bármiről ami érinti az éttermet. A Márton napokhoz, Valentin naphoz stb. készüljön Facebook esemény. Emellett grafikai és fotóadatbázis frissítésre is szükség van. Ha ezek megvannak, akkor jöhet az összes többi, borítókép csere, lapfülek testreszabása, interakció a követőkkel és követő szerzés. Ezek az alapok, de lehet célszerűbb lenne 1-2 hónapra szakavatottakra bízni a kezelést, mely később egy iránymutatás lenne a vendéglő számára. 

Pontszám: 100 / 33

Ami kifejezetten tetszik:

A névjegy kitöltés, és hogy lehet véleményt írni. A régi fotók jók.

Amit javaslunk:
Nem használják rendszeresen. Évente néhányszor posztolnak. Ez nem elég. Teljesen amatőr, és elhanyagolt a használata. Grafikai frissítésre is szorul. A honlapon szuper fotók találhatók, ezeket célszerű szép sorjában feltölteni a Facebook oldalra is. A hangulatfotókról se feledkezzenek meg. Közös meccsnézésekről javasolt poszt vagy esemény hozzáadása. A borítókép teljesen elméretezett és rossz minőségű, így cserére szorul, a profilkép pedig már elavult. A véleményekre az étterem nevében tanácsos reagálni, nem pedig a tulaj nevében. Egyedi URL beállítása elég sürgető, ez egy alapvető dolog. Kezdjenek el posztolni, mert van bőven alapanyag (fotóadatbázis) hozzá, és a vendégektől is gyűjthetők be képek. Sok a követő, így van is kikre támaszkodni. Étlap lapfül hozzáadása is célszerű lenne.

Pontszám: 100 / 34,5

Ami kifejezetten tetszik:
Pozitív példa a veszprémi éttermek körében. Rendszeres posztolás. Megfelelő hangnem. Lapfülek kialakítása is egyedi, étlap is van. Gombok használata is megfelelő, könnyű kapcsolatba lépni az oldallal. Névjegy kitöltése pontos. Szuper, hogy a márka színeit használják a kreatívokon.

Amit javaslunk:

Véleményekre reagálni kellene (az összesre), vagy reakció vagy komment formájában. A napi fotók minősége nem a legjobb, így ez fejlesztendő. Hangulat és stábfotók hiányoznak. Események létrehozása, akár az akciókról. Új videók feltöltése is javasolt. A tájékoztató jellegű posztoknál szintén a tegező, baráti hangnem a követendő, nem kell tárgyilagosra váltani.

Pontszám: 100 / 76

Ami kifejezetten tetszik:

Rendszeres posztolás, grafikák használata és az egyedi színvilág. Névjegy részletesen kitöltött.

Amit javaslunk:
Ritkán írnak a posztokhoz szöveget, ez komoly hiányosság. Képaláírás szinte minden esetben kötelező, akár interakcióra buzdító kérdésekkel, akár honlapra mutató linkkel, amely forgalomterelő hatású. Profi fotókat nem használnak, hanem kizárólag grafikákat, viszont azokat jól. A honlapra szuper fotók vannak feltöltve, ezeket érdemes használni Facebookon is. Javasolt egy imázs videó a hely egyedi hangulatáról, és több hangulatfotó (esti, napközbeni) feltöltése. Véleményekre célszerű reagálni (reakció, vagy komment), ezzel jelezve, hogy célba ért az értékelés / ajánlás. Az étlapnak két lapfül is létre van hozva és egyikben sem aktuális a tartalom (2014-es verzió). Ennek gyors javítása szükséges.

Pontszám: 100 / 57,5

Ami kifejezetten tetszik:
Pozitív, hogy nincs elhanyagolva az oldal. Rendszeres a posztolás, és a grafikák használata. A profilkép és a borítókép jó. Ha érkezik komment, akkor az étterem reagál rá valamilyen formában (reakció/komment). Könnyű kapcsolatba lépni az oldallal, és a névjegy jól kitöltött.

Amit javaslunk:
Borítókép frissítésre szorul, mert 2017-es. Kicsit profibb fotókra is szükség van, ehhez javaslunk egy fotózást (ételekről, stábról, hangulatról). A grafikáknál szintén nem ártana egy frissítés, hiányoznak a szövegek a posztokból. Egyedi hashtag alkalmazása támogatná a kommunikációt. A véleményekre valamilyen reakció célszerű. Az étlap feltöltendő a lapfülbe, illetve azok sorrendjének megváltoztatása is javasolt. Több videós tartalom szükséges.

Pontszám: 100 / 62

Ami kifejezetten tetszik:

Felismerték (néhány hónapja), hogy fontos a rendszeres posztolás. A megosztások száma ezáltal növekedett. A hangvétel és az emoji használat jó, és külön pozitív, hogy linkeket helyeznek el a bejegyzéseikben. Szuper, hogy költöttek a profi videókra, és grafikákat és kreatívokat is használnak az arculati színekkel. Egyedi, hogy programajánló is található az oldalon, ezzel igazi veszprémi hotel és étteremként vannak fent Facebookon. Jó a gombhasználat, a foglalásokat is elősegítik vele, illetve a névjegy is megfelelően kitöltött. Profilkép és a borítóvideó használata is nagyon jó. Our story kitöltve.

Amit javaslunk:

A posztok szövegébe kérdést is célszerű építeni, ezáltal elérve, hogy kommentek is érkezzenek, illetve egy egyedi hashtag kiválasztása is javasolt, mely fix elemként beépíthető a posztokba. Több jó minőségű fotót javaslunk használni, az étterem témakörből hiányoznak az ételfotók, így nagyon háttérbe szorul az egység ezen része. Stábfotókra szintén szükség lenne. A vélemény lapfül viszont hiányzik és ez nem túl pozitív, mert olyan mintha félnének a vendégektől érkező kritikáktól, pedig ha akarják, a vendégek máshol is rá tudnak lelni, például Bookingon vagy a Tripadvisor-ön. 

Pontszám: 100 / 72,5

Ami kifejezetten tetszik:
Könnyű kapcsolatba lépni az oldallal. Rendszeresek a hangulatfotók. Egységes hangvétel. Vannak videós tartalmak.

Amit javaslunk:

Semmi rendszer nincs a posztolásban, ebbe valamilyen logikát javaslunk bevezetni. A profilkép azonnali frissítésre szorul, mert nem jól igazított, nem látszik rajta a lényeg. A borítóképnek sem ártana egy aktualizálás, mert egyáltalán nem tükrözi a jelenlegi hangulatot, és ezt szezonálisan érdemes frissíteni. Az utóbbi időben elmaradtak az esemény létrehozások, pedig lett volna minek készíteni, mert voltak saját rendezvényeik. Jó, hogy használnak grafikákat, de ezekben érdemes jellegzetesnek maradni. A vélemények kezelése elmarad, azokra valamilyen formában javasolt reagálni. A fizetési módok feltüntetése a névjegyben célszerű, főleg, hogy hotelként is funkcionálnak. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a névjegybe az étterem nyitvatartását tüntessék fel, mert az magától értetődő, hogy a hotel mindig nyitva, na de az étterem? Sokkal közvetlenebb hangnem kialakítását javasoljuk.

Pontszám: 100 / 55

Ami kifejezetten tetszik:

Pozitív, hogy naponta töltik fel a menüket, és ezt fixen használják napra lebontva. Az is jó, hogy egy séma köré építik a posztokat, és a grafikát is szépen használják hozzá. Our story kitöltve, a névjegy jól kitöltött. Szerepelnek események az oldalon, külsős és saját is.

Amit javaslunk:
Az a probléma, hogy interakció alig érkezik a posztokhoz. Nincs sok értelme annak, hogy előtte este és reggel is posztolják ugyanazt. Egy ütős reggeli poszt sokkal jobb eredményeket hozhatna, vasárnapra pedig a heti menü időzítése célszerű. Így a napi két menü poszt helyett beleférhetne néha a kávézó, hangulat vagy a stábfotók képei is, melyekben a követőket interakcióra lehetne buzdítani. Az étlap lapfüle frissítésre szorul. A borlapok rendben, de ezen felül még releváns és AKTUÁLIS tartalom kellene bele, mert most egy régi, 2018-as heti menü van feltöltve. Videókat sem hanyagolnánk, és a véleményeket érdemes kezelni - mindet, vagy reakció vagy komment formájában. Hiányzik a személyes hangnem, jelenleg csak tájékoztató jellegűek. Borítókép cseréje is javasolt. Több profi fotó ajánlott. Kávézó kategória hozzáadását javasoljuk, ha már a névben is szerepel.

Pontszám: 100 / 65

Ami kifejezetten tetszik:
Szép fotókat használnak, a grafikák is igényesek, van egységes választott színvilág. A gombok megfelelőek, a kiemelten beállított szállásfoglalásra ösztönzi a vendégeket. Események hozzáadása rendben. Szabályos nyereményjátékot futtattak. Interakcióra buzdítás jelen van a posztokban.

Amit javaslunk:

Legyen rendszeresebb a posztolás, de az jó, hogy van heti 1 fix poszt. A képek minősége remek. A névjegyben frissítenénk pár dolgot és az étlap is feltöltésre vár. Szuper, hogy mernek interakcióra buzdítani a posztokban. Megfontolandó, hogy a névjegyben a nyitvatartásnál a sörházé szerepeljen, mert az egyértelmű, hogy a hotel éjjel-nappal nyitva. Saját hangnem kialakítása a javasolt, nem szerencsés váltogatni a tegezést és a magázást. Szerintünk jobb megmaradni a tegező, barátságos hangnemnél. Étlap lapfülbe feltölteni az étlapot. Stábfotók hiányoznak.

Pontszám: 100 / 68,5

Ami kifejezetten tetszik:
Egyedi lapfülek-, és a rendszeres hashtag használat. Szuper a fotók hangulata, tartalma és minősége is, gyakori hangulatfotók, és stábfotók is vannak. A névjegy jól kitöltött. A követőkkel való kapcsolat kifejezetten pozitív.  A videós tartalom is remek, főleg, hogy a borítóképnél is használják. Vélemények kezelése rendszeres. Foglalásra ösztönzés gombbal és lapfüllel is. Étlap lapfül szerepel. Vannak kérdések a posztokban. Hashtag használat megfelelő. Becsekkolások eseményekre.

Amit javaslunk:

Válasszák ki a hozzájuk közel álló hangnemet, és ennek megfelelően íródjanak a bejegyzés szövegek. Tegezés+emoji+hashtag vagy tegezés és semmi egyéb, vagy magázás+emoji. Sok opció van, de a lényeg, hogy legyen egységes és ne keltsen olyan benyomást, mintha 4 különböző ember kezelné az oldalt, anélkül, hogy ránézne az előző posztokra. Szerintünk az első a legszerencsésebb a használtak közül. A videók feltöltését javasoljuk rendszeresíteni, és a posztolás gyakoriságát körülbelül olyan szintre hozni, mint a májusi volt. A rendezvényeknek eseményt ajánlatos létrehozni és a grafikáknál sokkal, de sokkal profibbakra van szükség. Üzenetet nem lehet írni az oldalnak, ami nem túl szerencsés, így egy “üzenetküldés” gomb hozzáadása javasolt. A vélemények kezelése kapcsán szerencsésebb lenne, ha ez nem privát profilról történne, hanem az egység nevében. A névjegybe javasolt feltüntetni a fizetési módokat, és a nyitvatartásnál esetleg az étteremét kiírni. A kategória besorolásnál az ‘étterem’ hiányzik. Több lapfül (Pinterest, YouTube) hibás.

Pontszám: 100 / 69

Ami kifejezetten tetszik:
A fotók hangulata és összképe. A névjegy részletesen kitöltött. Egyes posztok hangneme kifejezetten szuper, jól közvetítik a hely hangulatát. Használják az oldalon az időpont foglalás funkciót (reméljük, vissza is igazolják). Profilkép, és a borítóvideó is jó. Vélemények kezelve vannak. Szükséges gombok beállítva.

Amit javaslunk:
Nagyon kevés a poszt, ez legyen gyakoribb tudatos logikával. Étlap lapfül szerepel, viszont hiányzik belőle a tartalom (coming soon). A hangnemben maradjanak egységesek. Véleményeket az egység nevében kezeljék, és ne privát profilról. Sokkal több esetben javasolt használni az étterem egyedi színvilágát és a grafikákat, mert jelenleg nagyon elhanyagolt. Kategória besorolást pontosítanánk, mert attól még, hogy a Villa Medicihez kapcsolódik, ez a hely nem hotel, így azt kivennénk. 

Pontszám: 100 / 69

a végeredmény

Sorrend Étterem neve Elért pontszám
Sorrend1. Étterem neveGusto13 Bistro & Delicate Elért pontszám79,5
Sorrend2. Étterem neveJohnny’s Bistro Veszprém Elért pontszám76
Sorrend3. Étterem neveBetekints Wellness és Konferencia Hotel Elért pontszám72,5
Sorrend4. Étterem neveChill Bistro Elért pontszám71
Sorrend5. Étterem neveOliva Hotel és Étterem Elért pontszám70,5
Sorrend5. Étterem neveFricska étteremlakás Elért pontszám70,5
Sorrend6. Étterem neveNosztalgia Garden Ízkertészet Elért pontszám69
Sorrend6. Étterem neveHotel Villa Medici és Étterem Elért pontszám69
Sorrend7. Étterem neveHotel Historia Malomkert Elért pontszám68,5
Sorrend8. Étterem neveMarica Kávéház és Étterem Elért pontszám66
Sorrend9. Étterem neveHistoria Hangvilla Étterem, Kávézó és Rendezvényközpont Elért pontszám65
Sorrend10. Étterem neveElefánt Étterem Elért pontszám63,5
Sorrend11. Étterem nevePublikum Étterem Elért pontszám62
Sorrend12. Étterem neveSkorpióPub Veszprém Elért pontszám57,5
Sorrend13. Étterem neveGizella Hotel és Étterem Elért pontszám55
Sorrend14. Étterem neveLucifer II. Pizzéria Elért pontszám34,5
Sorrend15. Étterem neveFejesvölgy Vendéglő Elért pontszám33

Hamarosan következik az Instagram oldalak elemzése!
Stay tuned! #interword #instaugust

UPDATE 2019.09.02.: Itt az Instagram rész is!
A NAGY SOCIAL KÓSTOLÓ - Instagram oldalak elemzése
 

Barbi írta Barbi