interwordinterword web & social | Online marketing ügynökség | Veszprém

0

Hogyan tűzz ki célokat a közösségi médiában

Olvasási idő 7 perc
haladó tipp 2021. 03. 18. csütörtök
Sokak számára elsőre ijesztőnek tűnhetnek a közösségi média világának végeláthatatlan lehetőségei. Jelen bejegyzésben segítünk, hogy hogyan tudj a legtöbbet kihozni a közösségi média oldalaidból és kihasználd az általa nyújtott előnyöket.

Céljaid meghatározására számos módszer közül válogathatsz.  A három leghatékonyabbnak vélt módszer a SMART, ennek átalakított verziója a CLEAR, valamint az OKR célmeghatározási keretrendszer. 

Pontos magyar megfelelőt nehéz lenne találni, úgy mondanám, hogy ez lenne az “Így tervezzünk okosan!” módszer.  Kritériumai a konkrét, avagy specifikus, mérhető, megvalósítható, releváns és a határidőhöz kötött.

Az új irányzat, amit az online világban az általa biztosított nagyfokú rugalmasságnak köszönhetően jobban tudunk alkalmazni.

 Lefektetett alapelvei a következők: 

  • Collaborative (Együttműködő): Ismerd meg mások képességeit és hozzáállását 
  • Limited (Behatárolt): A célokat kösd egy meghatározott időkerethez 
  • Emotional (Érzelmi): A célokhoz köss érzelmeket 
  • Approachable (Megközelíthető): Bontsd részfeladatokra a teendőket, amelyek hosszú távon elégedettséget fognak kiváltani a sikerélmények hatására 
  • Refinable (Rugalmas): Adj teret módosításoknak, hogy a csapat kihasználhassa a végtelen lehetőségek tárházát

Egy újabb célkitűzési rendszer, amivel határ a csillagos ég. Sokak által csak a Google leginkább favorizált célkitűzési keretrendszereként ismert. A módszert alkotó két összetevő (Objectives and Key Results) az adott célkitűzésre és főbb eredményeinek meghatározására szolgál. Ezen elv használatakor céljainkat az egészen apró részletekig lebontjuk, hogy teljes mértékben átláthatók, követhetők legyenek, valamint, hogy ne maradjanak szürke foltok, amelyek beárnyékolhatják a sikeres megvalósulást. Ez a csapatodra is motiválóan fog hatni, mert tisztán látható lesz a fejlődés. 

Az OKR módszernél ha a célkitűzéseink 60-70%-át elérjük, az kitűnő eredménynek számít.

Social media OKR meghatározásában egy példa:

  • A cél: A közösségi média elérés növelése 25%-kal.
  • Kulcs eredmény 1: Facebook, Instagram követők 20%-os emelkedése.
  • Kulcs eredmény 2: Legyen rendszeressé téve a napi 3 megjelenő poszt Facebookon, és 2 Twitteren. 
  • Kulcs eredmény 3: 8  influenszerrel kapcsolat felvétele

     

Mielőtt belevágnál az ötletelésbe, hogy mit és hogyan csinálj, mindenképp állj meg egy pillanatra és vedd végig azt, hogy hol tartasz most. Tanulmányozd, hogy mennyire haladsz hatékonyan a jelenlegi kitűzött céljaid irányába. Hogy átfogó képet kapj jelen állapotodról, hasonlítsd össze akár más oldalakkal is saját honlapodat.

 

10 ÁLTALÁNOS CÉL A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN, AMIT ÉRDEMES KÖVETNI

Ne feledd, hogy ezek általános célkategóriák, nem pedig maguk a célok. Ahhoz, hogy ezeket koncepciókat a márka konkrét céljaivá alakítsd, használd a fenti módszerek valamelyikét. Mindenképp célozz meg egy százalékos növekedést adott időkereten belül. 
 

1. Növeld a márka ismertségét 

A márkaismertség megmutatja, hogy a közösségi média használók közül hányan tudnak a piaci jelenlétedről, az általad kínált szolgáltatásokról.

A márkaismertséggel kapcsolatos legfontosabb mutatók: 

  • Brand Mentions - Említések száma 
  • Shares - Megosztások száma
  • Post Reach - Posztonkénti elérés
  • Impressions - Benyomások
  • Virality rate - Viralitási arány, azaz, hogy milyen sebességgel terjed el a márka
  • Amplification rate - Amplifikációs ráta, megsokszorozódás 


2. Kezeld a márka ismertségét

A hírnév minden márka számára mást jelent. Például B2C cégeknél (ahol a vállalatok közvetlenül a fogyasztóknak értékesítenek), a népszerűségről és az ügyfelek elégedettségéről szól. B2B vállalkozásoknál (ahol a fogyasztóhoz több vállalaton keresztül jut el a termék), a hírnév az ipar felfogásán múlik.

A márka hírnevével kapcsolatos legfontosabb mutatók: 

  • Customer satisfaction score - Vásárlói elégedettség mértéke
  • Applause rate - Reakciók száma
  • Amplification rate - Megosztási arány
  • Social sentiment - Hozzáállás, azaz, hogy milyen érzéseket közvetítenek feléd az emberek
  • Social share of voice - Nézettség: Napi hány percet tölt egy átlagos felhasználó az oldalon
  • Net promoter score - Ajánlások


3. Építs fel egy közösséget magad körül

Ezalatt egy olyan csoportot értünk, ahol a tagok szívesen figyelemmel követik mindennapi tevékenységeid és a előrelépéseid. Ez óriási előnyt fog jelenteni, amikor új terméket dobsz piacra és már van egy kiépített vásárlói köröd.

A közösségi elkötelezettséggel kapcsolatos kulcsfontosságú mutatók:

  • Audience growth rate - Közönség növekedése
  • Engagement rate - Elkötelezettségi arány
  • Amplification rate - Megosztási arány
  • Applause rate - Reakciók száma
  • Click-through rate - Kattintások száma hirdetésenként
  • Bounce rate - Visszatérési arány, azaz, hogy több alkalommal is meglátogatják-e oldalad
  • Conversation rate - Konverziós ráta, azaz, hogy adott időszakon belül hány oldal megtekintésből lesz tényleges vásárlás.
  • Net promoter score - Nézettség
  • Comment conversation score - Komment szekcióban indult beszélgetések száma


4. Növeld az eladásaid

Ez egy nagyszerű közösségi média cél, mert közvetlenül a lényegre törekszik. Jobb mutatót nem is találhatunk, hiszen minden erőfeszítésünk az eladások számában tükröződik. Ne feledd, hogy nem minden konverzió végződik eladással. Ha csak hírlevél feliratkozás történik, már annak is mérhető értéke van a brand számára, annak ellenére, hogy nem történt pénzcsere. 

Az értékesítéssel kapcsolatos legfontosabb mutatók: 

  • Conversion rate - Konverziós ráta
  • Click-through rate - Kattintások száma
  • Bounce rate - Visszatérési arány

Ha használsz közösségi média hirdetéseket, érdemes figyelmet fordítani a CPC-re, azaz a kattintásonkénti költségre, valamint a CPM-re is, ami a 1000 megjelenítésenkénti költség rövidítése.


5. Szerezz átfogó képet a piacról és a vásárlói igényekről

A közösségi média egy hatékony piackutatási eszköz. Ha felméred az igényeket segíteni fog, hogy relevánsabb tartalmat gyárts, valamint, hogy minél több emberhez eljuss a célközönségedből. Ennek meghatározásában segítségedre lehet egy buyer persona, avagy „ideális ügyfélkarakter” létrehozása. Megszabhatod tulajdonságait, képességeit, érdeklődési körét, hogy könnyebben találd meg később az elkészített sémáid alapján a célcsoportod.


6. Építs bizalmat, növeld az érdeklődést a terméked iránt 

Ritka alkalom, amikor egy látogató már az első alkalommal, amikor felkeresi az oldalt vásárlást hajt végre. Elengedhetetlen, hogy a közösségi médiában ne hitelességet közvetítve legyél jelen. Ezzel értéket teremthetsz a márkádnak, ezáltal bátrabban fogja a te terméked választani a vásárló. Hiszen a mai világban ki nem néz utána alaposabban annak amit vesz? 


7. Biztosíts egy segítőkész ügyfélszolgálatot

A közösségi csatornák az ügyfélszolgálat egyre fontosabb platformját jelentik. Az ügyfél elégedettsége nem csak attól függ, hogy a várt terméket kapta-e, hanem egy probléma felmerülése esetén mennyire készségesek az ügyfélszolgálat munkatársai a legjobb megoldást keresni. Amennyiben vásárló elégedetten távozik, az természetesen hasznodra fog válni, hiszen továbbajánlja márkád és máskor is örömmel fog visszatérni.


8. Sok múlhat a toborzáson

Meghatározó tud lenni a kiválasztási folyamat. Nem mindegy, hogy az adott pozícióra kit választasz ki. Előzetesen meg kell határoznod, hogy milyen embertípus tudja a legkiválóbban betölteni az állást. Például irodai munkára nem választhatsz egy örökmozgó személyiséget, még akkor sem ha minden más kritériumnak megfelel. Egyértelműen nem fogja jól érezni magát, így a rábízott feladatokat sem a legnagyobb elhivatottsággal fogja elvégezni. 

A HR csapattal közösen dolgozz ki egy világos képet arról, hogy kire van szükséged a social media csapatba. Ha megtaláljátok a megfelelő embert könnyebben tudtok előre haladni a célok irányába.


9. Dolgozz ki kommunikációs alapelveket válsághelyzet kezelésére

Nem mindegy, hogy hogyan kezelitek a kritikus szituációkat. A közösségi médiában ezeknek a megválaszolása növelheti, de esetenként meg is döntheti a márkád hírnevét. Éppen ezért fektess le egy mindenki számára egyértelmű eljárásmódot az ilyen helyzetekre.

10. Törekedj a belső kommunikáció javítására

A jó közösségi kapcsolatok nélkülözhetetlen elemei a hatékony információ áramlásnak a vállalaton belül. Amint kellően szilárd és akadálymentes a belső kommunikáció a problémákat is könnyebben tudjátok kezelni. Nem mellesleg mindenkinek érdeke, hogy hatékonyabb legyen a közös munka. 

 

Most jöjjön a top 5 tipp a közösségi oldalakhoz

  1. Ahhoz, hogy elérd a kívánt eredményt a Facebookon fontos, hogy tisztában legyél a célközönségeddel. Itt szintén érdemes egy potenciális vásárlói avatart létrehozni. 
     
  2. Válj gondolatvezérré! A Facebook a mai napig a legtöbb felhasználóval rendelkező közösségi portál. Ossz meg ötleteket, véleményeket amelyek felkeltik a követők érdeklődését és interakciót váltanak ki. Ösztönözd a  kommentelést.
  3. Figyelj a posztolási időre, teszteld le mi jó neked és mi nem!
  4. Készíts rendszeresen videós tartalmakat!
  5. Legyél tisztában a Facebook algoritmusával! Jusson eszedbe, hogy nem minden bejegyzés fog megjelenni a követőd hírfolyamában.

  • Használj carousel posztokat! Ezek a népszerűsége napról napra nő! Érdekessége még, hogy az Instagram algoritmusa akár 2-3 alkalommal is feldobja ezeket a feededben. 

 

Forrás: @latermedia

  • Ossz meg olyan posztokat, amelyeket a felhasználók szívesen gyűjtenek a “mentve” mappába. Ilyenek lehetnek a “hogyan legyél sikeres, boldog...” valamint a “10 tipp, hogy…” kezdetű posztok is.
  • Dobd fel extrákkal a sztorikat! Ilyenek lehetnek matricák, dizájnos megoldások.
  • Illessz be üres sorokat a leírásba, hogy könnyebben olvasható legyen a szöveg.
  • Használj releváns hashtageket! Instagramon a maximális limit 30 darab.
  1. Minőségi tartalmat ossz meg! Az oldal az általa szpem-nek vélt tartalmakat egyből letiltja.  
  2. Építs tudatosan kapcsolatot! Ezzel növelheted, hogy sokak számára látható legyél. 
  3. Legyen dinamikus megjelenésű a profilod! A LinkedIn az elsők között van, ahol az emberek utánanéznek a cégednek. Fordíts figyelmet arra, hogy hiteles legyél. Érdemes kiemelni a kulcsfontosságú eredményeket, valamint mutasd be a brandet, a vezetői csapatot, az irodákat.
  4. Növeld az e-mail marketing listát! Egy kidolgozott köszönőlevél küldése a meglévő vagy újonnan érkező kapcsolataid számára segíthet növelni a hírlevél feliratkozók számát. A LinkedIn lehetővé teszi, hogy egyszerre 50 embernek üzenjünk.
  5. Nem a like számít! A prioritást a nagyszámú kommenttel rendelkező posztok élvezik. Törekedj ilyen jellegű interakció kiváltására!

A legújabb fénysebességű őrület a fiatalok körében.  Amennyiben célcsoportod a 30 év alatti korosztály, a TikTok-os jelenlét szinte elengedhetetlen, mivel a felhasználók ⅔ része 30 év alatti. 

  1. Ne szerkessz! Itt a természetes a megnyerőbb. 
  2. Engedd közel magadhoz követőid!  Adj bepillantást a márka mindennapjaiba.
  3. Láttasd a kudarcaid is! Ezek gyakran viccesebbek a sikernél. 
  4. Vedd fel a ritmust a kihívásokkal! #challenge címszóval számtalan trendet fogsz találni. Hidd el a Z-generáció ugrani fog erre. 
  5. Használj a márkához  legjobban illeszkedő felkapott hangokat, zenéket!

A TikTok lehetőségeiről bővebben korábbi blogjainkban olvashatsz: 

  1. Minden héten keresd meg a legjobban teljesítő posztot majd használd azt alapként. Több hasonló jellegű tartalommal és hashtaggel általánosságban tehetsz szert nagyobb elérésre.
  2. Fókuszálj azokra az időszakokra, amikor a követőtábor hirtelen emelkedett, és nézd meg, hogy ezt milyen aktivitás mellett érted el. 
  3. Próbálj minél több interakciót kiváltani a követőkből. 
  4. A videós tartalmak manapság egyre népszerűbbek, így nagyobb érdeklődést képesek kiváltani a felhasználóknál. 
  5. Érdemes figyelni az CPR-t. Heti rendszerességgel vizsgáld meg, hogy mely hirdetések hatására érted el a legnagyobb, valamint legkisebb eredményt. 

A kimutatásokhoz segítségül veheted a Twitter analytics oldalt, amivel egyszerűen hozzájutsz a számodra szükséges információkhoz.

Jelenleg a T-Series nevű YouTube csatorna áll a lista élén, közel 150 milliárd megtekintéssel. Mi a titka a sikernek a videómegosztón? 

  1. Legyél tisztában a statisztikai adataiddal, majd ismételd meg a sikermodellt.
  2. Kövesd, hogy mi a trendi, majd reagálj azonnal az aktualitásokra.
  3. Ne szégyellj a profiktól tanulni! Minden sikeres YouTuber tudja, hogy működik a videómegosztó algoritmusa. Ehhez a tudáshoz te is ingyenesen, bármikor hozzáférhetsz.
  4. Járj utána az oldal által előnyben részesített kulcsszavaknak, majd amennyiben lehetséges építsd be ezeket a videóid címébe!
  5. Kövesd figyelemmel a változó felhasználói magatartást!

 

Záró gondolat

A sikeres social media használathoz nincs tökéletes recept. Egy dolog biztos, ha követed a legújabb trendeket és megfogadod tippjeinket, egyel közelebb kerülsz egy jól funkcionáló profilhoz. 

 

Források: 

How to Set and Reach Social Media Goals 
How to Set and Reach (Infinite) Social Media Goals
Comparing SMART Goals vs CLEAR Goals

 

 

Panna írta Panna